tanulmány Illusztráció
“A párkapcsolati erőszak áldozatai fokozott veszélynek vannak kitéve, ha otthonukban kénytelenek együtt élni bántalmazójukkal” - olvasható egy 2020-as tanulmányban, amit Parti Katalin kriminológus és Gunda Wössner piszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő készített, és a szöveg befogadását támogató kollázsokkal illusztrálták.
Parti Katalin, a Virgina Tech oktatója, és több tanulmánya, előadása kapcsán dolgoztunk együtt, mert szakemberként hisz abban, hogy az általa kutatott összetett, de a társadalom és az egyén számára is nagyon fontos témák befogadását segíti a kollázs, mint olyan vizuális műfaj, ami többrétegű jelentéstartalommal bír.
A teljes tanulmány itt olvasható.
A különböző tudományterületek nyitottsága és az ezekben dolgozó szakemberekkel folytatott közös munka is meghatározó hatással volt a kártyák képi és szöveges világára.
“A SODÉ kártyákban azt szeretem leginkább, hogy miközben játékosak és vizuálisan inspirálóak, meglepően sokféle helyzetben képesek valódi gondolkodást és beszélgetést elindítani. A kollázsokat és rövid, asszociatív mondatokat tartalmazó kártyák nem mondják meg, mit „kell” látni vagy gondolni bennük. Inkább teret nyitnak annak, hogy mindenki a saját élményei, gondolatai és pillanatnyi nézőpontja alapján kapcsolódjon hozzájuk. Ugyanaz a kép vagy mondat egészen mást jelenthet két különböző ember számára – és számomra éppen ebben rejlik a kártyák egyik legnagyobb ereje.
A kártyák természetesen használhatók személyes reflexióra vagy társaságban beszélgetésindítóként is. Egy kép vagy egy olyan mondat, mint “máshol szeretnék ébredni”, “vágyaktól mágneses jövő” vagy “mindegyik én vagyok” könnyen elindít olyan beszélgetéseket, amelyekhez egy hagyományos kérdéssel talán nehezebb lenne eljutni. A kártyák segítségével az emberek mesélni kezdenek, asszociálnak, kapcsolatokat fedeznek fel, és közben sokszor egymásról is megtudnak valami újat.
Számomra azonban különösen érdekes a SODÉ oktatási eszközként. Egyetemi órákon többféleképpen is jól használható. Icebreaker-ként például felteszek egy kérdést, a hallgatók választanak egy kollázskártyát, majd annak segítségével fogalmazzák meg a válaszukat. Ez sokkal könnyebbé teszi a megszólalást, különösen egy új csoportban, mert nem kell rögtön a semmiből választ alkotniuk: van előttük egy kép, amelybe kapaszkodhatnak.
A kártyák szabad asszociációs gyakorlatokhoz is nagyon jól működnek, de számomra talán még izgalmasabb, amikor absztrakt tudományos fogalmak megértésére használjuk őket. Kriminológia- vagy viktimológia órán például arra kérem a hallgatókat, hogy húzzanak vagy válasszanak egy kollázst, majd annak segítségével magyarázzanak el a mellettük ülő társuknak egy fogalmat, elméletet vagy jelenséget – például az áldozathibáztatást. Ilyenkor nem elég felidézni a tankönyvi definíciót. A hallgatónak végig kell gondolnia, hogyan kapcsolható a kép a fogalomhoz, milyen metaforát lát benne, és hogyan tudja ezt az összefüggést érthetően elmagyarázni valaki másnak.
Ez a fajta feladat egyszerre fejleszti a fogalmi megértést, a metaforikus és kreatív gondolkodást, a kommunikációt és a kritikai gondolkodást. A hallgatók nem egyszerűen reprodukálják a tananyagot, hanem új összefüggéseket hoznak létre, értelmeznek és érvelnek. Ráadásul mindezt egy olyan formában teszik, amely játékos, alacsony kockázatú és élvezetes. Sokszor éppen egy váratlan kép vezet ahhoz a magyarázathoz, amelyből látszik, hogy egy hallgató valóban megértette az adott fogalmat.
Pedagógusként különösen értékesnek tartom, hogy a Sodé kártyák nem egyetlen előre meghatározott feladatra készültek. A kérdés és a kontextus változtatásával ugyanaz a kártyacsomag lehet bemutatkozó játék, reflexiós gyakorlat, vitaindító, fogalommagyarázó eszköz vagy akár egy óra lezárásának része. Például meg lehet kérni a hallgatókat arra is, hogy válasszanak egy képet, amely szerintük legjobban kifejezi, mit visznek magukkal az aznapi óráról, vagy azt, hogy egy adott elmélet hogyan jelenhet meg a való életben.
A SODÉ számomra ezért több mint egy szép kártyasorozat. Egy nyitott, rugalmas gondolkodási eszköz, amely segít szavakat találni ahhoz, amit néha nehéz közvetlenül megfogalmazni, és kapcsolatot teremteni olyan dolgok között, amelyeket első pillantásra talán nem kapcsolnánk össze. Személyes beszélgetésekben közelebb vihet egymáshoz embereket; az osztályteremben pedig képes a tanulást aktívabbá, kreatívabbá és emlékezetesebbé tenni. És mindeközben van benne valami nagyon fontos: jó vele gondolkodni, és jó vele együtt lenni.”
“The work you’ve made in connection with violence against women is incredibly beautiful. We all spoke about it during our first review of your work. Certainly something special there.”